Vízóra-átírás - fontos változások

Korábban részletes tájékoztatót közöltünk honlapunkon a közüzemi órák átírásáról, azonban lakói visszajelzések, illetve az ennek nyomán a Vízművektől kapott információk alapján mindenkit arra kérünk, hogy január közepéig ne próbálják meg vízóráikat átiratni! A részletekről az alábbiakban olvashatnak.

A Vízművek jelezte, hogy jelenleg a rendszerükben még nincsenek regisztrálva a Mátyás tér 10-11. lakásai, így az órákat technikai okok miatt nem tudják átírni. A lakások felvitele tájékoztatásuk szerint 3 hetet vesz igénybe, ami az ünnepeket is beleszámítva körülbelül január közepét jelenti.

A másik probléma, hogy egy jogszabálymódosítás következtében az átíráshoz január 1-jétől tulajdoni lap is szükséges, ezért január 6-án fel fogunk rakni a honlapunkra egy friss tulajdoni lapot, amit kinyomtatva magukkal kell vinni a Vízművekhez, bízunk benne, hogy a széljegyek alapján átírják az órákat.

Ugyanakkor mindenkinek felhívjuk a figyelmét, hogy az albetétesítést követően a telek tulajdoni lapja (amin most minden tulajdonos széljegyen van) jelen formájában megszűnik létezni és minden albetétnek (lakásnak) külön tulajdoni lapja lesz és a vízórát csak ezzel lehet átíratni, a külön tulajdoni lapokat azonban igény esetén mindenkinek magának kell kikérnie a földhivataltól.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL