Talajszint felett a szerkezet

Miközben a II. lépcsőháznál a -1-es pincefödém utolsó darabja készül, a III. és IV. lépcsőházaknál (a képen hátul) sorra készülnek a földszint vasbeton pillérei és falai. Sokuknak hosszúnak tetszhetett az idő, mire "kijöttünk a földből", akit érdekelnek a részletek, az alábbiakban olvashat róla bővebben.

A földmunka, az alap elkészítése, és a pince szerkezetének elkészítése az építkezés legkevésbé látványos része, ami egy ekkora társasháznál rendszerint 4-5 hónapot vesz igénybe. A Lőportár utcai épület azonban több szempontból is különleges.

Az első eltérés, hogy itt nem egy, hanem két pinceszint található, azaz eleve több munka folyt a föld alatt. Másodszor az épület három helyen is kapcsolódik a szomszédos régi házakhoz, és a földmunkákat úgy kellett elvégezni, hogy azok épségét ne veszélyeztessük, gyakorlatilag "meg kellett támasztani" ezeket az épületeket. Ugyancsak nem könnyítette meg a munkát, hogy az épület homlokzata közvetlenül a telekhatáron, a járda mellett van, így ott is szinte függőlegesen kellett a munkagödröt kialakítani. Harmadrészt a pinceszintek a telek nagy részét elfoglalják, benyúlnak a belső kertek alá is, ezért a telek egyszerre vált teljes egészében építési-, és felvonulási területté, ami nagyon megnehezíti a munkát.

Most, hogy a pinceszintek szinte teljesen elkészültek, az előzőekben írt gondok is megszűntek, a felszín feletti szerkezetépítés pedig a következő hónapokban látványosan fog haladni.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL