Mi nincs még készen?

Eljutottunk odáig, hogy egyszerűbb azt számba venni, mi hiányzik még a teljes befejezéshez, mint azt elsorolni, mi van készen. A parkettások és az ajtósok most végeznek a legfelső emeleteken, a festők már csak javítgatnak és leginkább csak az apróságok vannak hátra, három kivétellel, ezekről olvashatnak bővebben az érdeklődők.

Teremgarázs

A pinceszinti teremgarázst az építkezés során raktárnak használtuk, itt tároltuk az építőanyagokat és gépeket is. Közben természetesen itt is elvégeztünk minden szakipari munkát (villany-, víz- és csatornaszerelés, szellőztetés kiépítése stb.), a sok raklap és csomag miatt azonban a helyiség nem igazán mutatott "teremgarázsos" képet. Ez két hét múlva megváltozik, a levonuló munkásokkal kiürül a pince is, a padló ekkor kapja meg a műgyanta borítást és a felfestéseket.

A sarki üzlet


A Mátyás tér sarkánál lévő üzletet használtuk az építkezés kezdete óta bejáróként, hogy ne a díszkőburkolatos téren keresztül haladva vigyük be az építőanyagot. Míg a többi üzlet gyakorlatilag elkészült, a sarkon jelenleg is egy lyuk fogadja a járókelőket. Ez azonban hamarosan eltűnik és hó végére nyoma sem lesz az ideiglenes bejáratnak.

Előtér

A ház előterének kivitelezését tudatosan hagytuk a végére. Ide különösen szép és értékes követ, elegáns lámpákat szánunk és nem szerettük volna, ha ezeknek az építkezés során bármi baja esik. Ugyancsak utolsóként kerülnek helyükre a postaládák, az őr pultja és az előtér más berendezési tárgyai is, de ezekre sem kell három hétnél tovább várakozni.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL