Május 1-jei helyzetjelentés

Akik követik honlapunkon a Mátyás tér 11. felépítését folyamatosan kapják a híreket, de nem biztos, hogy tisztában vannak vele, miként is áll a ház egésze, nekik készült ez a kis összeállítás.

A Mátyás térre érkező látogató kívülről egyelőre nem sok látványos változást vehet észre az elmúlt hónapokhoz képest: egy szerkezetkész ház, csupasz téglafalak ablakokkal. A külső munkák ugyanis még csak most, ezen a héten kezdődtek meg, mégpedig az első emeleti francia erkélyek korlátainak szerelésével, amit néhány hét múlva az álványozás, hőszigetelés, vakolás és színezés követ majd.

A házba lépve első pillantásra szintén nem sokkal jobb a helyzet, ugyanis mindig az előtér és a földszint az, ahol befejezzük az építkezést, addig ugyanis minden munkás és építőanyag itt megy keresztül. Ha kipillantunk a belső udvarra, ott már más kép fogad, a még egy hete is itt látható kopár vasbeton eltűnt, helyét kifejezetten zöldtetős megoldásokra való, minőségi, könnyített termőföld foglalja el és bár a kert csak augusztusra készül el, kis fantáziával el lehet képzelni a zöld növénytakarót.

Ha felmegyünk az emeletekre, egy miniatűr "építkezés-időutazáson" vehetünk részt. A 6. emeleti lakásokban szerkezetkész, csupasz lakások fogadnak, tégla és durva födém. Egy szinttel lejjebb vésik a falakat, rakják be a kábelvezetékeket, szerelésre váró csövek és kábelek állnak. A 4. emeleten már helyükön vannak a vezetékek, a padlón szépen elrendezett csövek kígyóznak mindenfelé. A 3. emeleten folyik az aljzatbetonozás, a vakolás és a bejárati ajtók tokjainak beépítése, a másodikon pedig már a hidegburkolók az urak, sorra készülnek el a fürdőszobák. Az első emeleten a lakásokba bepillantva pedig azt hihetnénk, itt egy hónap múlva akár már be is lehetne költözni - és ez nem is áll messze a valóságtól. hiszen készre burkolt fürdőszobákat, előtereket és konyhákat lehet látni, valamint fehér falakat a gyors ütemben haladó festők nyomában, itt már csak az ajtók, a parketta és a gépészeti végszerelés (a szerelvényezés) hiányzik.

Akit érdekel, miként készül el egy ekkora ház, annak most, a következő hetekben érdemes ellátogatnia a Mátyás térre, most valóban teljes képet kaphat az építkezésről.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL