Ez történt 2015-ben

Általános

2015.12.21

A Metrodom idén is sikeres évet zárt, 2015-ben összesen 699 lakást vásároltak tőlünk ügyfeleink. Összehasonlításként, tavaly 282 lakást értékesítettünk. Természetesen a kivitelezés mennyisége is megugrott, 2015-ben négy épületben (Ambrus utca, Metrodom Young, City Home F és G) 575 lakás építését kezdtük meg.

JANUÁR

Év elején megkezdtük a City Home F épületének értékesítését, és az összesen 111 darab lakásból 110-et eladtunk év végéig.

Január 12-én megnyílt a Metrodom projektjeit finanszírozó FHB Bank kihelyezett irodája a City Home-on, a Mester u. 83/C-ben. Ettől kezdve ügyfeleink már első látogatásukkor részletes, pontos információkat kaphatnak a lakásvásárláshoz felvehető hitelekről és a szocpolról.

A hó végére elkészült a Szent László úti, 68 lakásos házunk alapozásának földmunkája.

FEBRUÁR

Új telket vásároltunk a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában, a meglévő régi szállodaépület átalakításával egy 257 lakásos társasházat terveztünk Metrodom Young néven.

MÁRCIUS

Márciusban a Lakásbörzén jártunk, ahol sok érdeklődő találkozhatott velünk.

A hó végén a XIII. kerületi Ambrus utcában kezdődtek meg 116 lakásos társasház építési munkái. Az értékesítés itt is sikeres volt, év végére mindössze 28 szabad lakásunk maradt.

ÁPRILIS

Megkezdtük a City Home E épületének kivitelezését, ezzel párhuzamosan pedig a 120 lakásos City Home D épület műszaki átadását is.

MÁJUS

Elkezdődött a City Home F épületének alapjának kiásása.

JÚNIUS

A IX. kerületi Polgármesteri Hivatal kiadta a City Home D épületére a használatbavételi engedélyt, elkezdődtek a beköltözések.

AUGUSZTUS

A Metrodom új építési telket vásárolt a XIII. kerületben, a Babér utca 13-15. alatt, amely cégünknek már a negyedik projektje lett ebben a kerületben. (Rozsnyai utca, Szent László út, Ambrus utca) Ezzel egy időben a City Home G épületének értékesítése is elkezdődött, itt 118 lakás várt értékesítésre. Régi házainkról sem feledkeztünk meg, a Rozsnyai utca 33-ban megtartottuk az egyéves bejárást.

SZEPTEMBER

A City Home G épület földmunkáinak a nagyja elkészült, gyakorlatilag a teljes pinceszintet kiástuk.

OKTÓBER

Az októberi Lakásbörzén megnyertük a legszebb stand díját. A földhivatal bejegyezte a City Home D társasházat, így a hitelt felvevő ügyfeleink jó része is beköltözhetett.

NOVEMBER

A City Home teljes D-E-F-G épülettömbjének még csak az első lépcsőházát adtuk át, a 485 lakásból 1 híján az összes elkelt. Új telket vásároltunk a XIII. kerületben, így ez már az 5. projektünk lett a kerületben. A 6534 m2-es telken 161 lakás fog felépülni, a Madarász Viktor utcában. Még egy új projekt az év végére: Lőportár utca 9. a körülbelül 200 lakásos ház építését 2016 3. negyedévében kezdjük meg.

DECEMBER

Befejeződött a Szent László út 41-43. alatti építkezés. Megtörtént a lakások műszaki átadása ügyfeleink részére.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL