Bemutató: garzonok a City Home-ban

City Home

2014.01.22

Bár a City Home lakás-alaprajzain még az utolsó simításokat végezzük, néhány kész példánnyal már rendelkezünk, köztük egy klasszikus garzon-modellel is. Erről már most látszik, hogy igen népszerű lesz, amiben nyilván szerepe van a 9.990.000 forinttól induló előértékesítési árnak is. A lent látható színes, berendezett alaprajz segítségével bemutatjuk, milyenek is lesznek a házban a garzonok, hozzátéve, hogy vannak kádas és kisebb erkélyes lakások is.

A garzonoknál a legnagyobb kihívást egyrészt a rakodóhelyek jelentik, másrészt a különböző funkciójú terek elválasztása. Ahogy a rajzon is látszik, a City Home-on egyikkel sincs probléma.

Rendes előszobába érkezünk, ahol van szekrény is a kabátoknak. Innen nyílik a fürdőszoba, ahol külön szeretnénk felhívni a figyelmet a nagy méretű, 60x60 cm-es elöltöltős mosógép elhelyezhetőségére, illetve hogy a zuhanytálca sem a kompakt 80-as, hanem a méretesebb és kényelmesebb 90x90 cm-es modell, a szabályos négyzetes alak miatt pedig bármilyen, méretben megfelelő zuhanykabin ráépíthető. Ahogy a többi berendezés, a mosdó is nagy méretű, 60 cm széles és van hely a kedvelt törülközőszárítós radiátornak is.

A szobára pillantva azonnal feltűnik, hogy a hosszú, egyenes hátsó fal mentén nem csak a kanapé, de a gardróbszekrények is elférnek és ideális helye van a tévének és az íróasztalnak is.

A konyhára kifejezetten büszkék vagyunk, hiszen nem csak megfelelően méretes egy kis lakáshoz képest, de határozottan el is különül a lakószobától, a nagy ablak miatt pedig világos és könnyen kiszellőztethető is. Az étkezéssel sem lesz gond, az asztal és a székek szintén fürdik a fényben, mivel itt végig egy hatalmas panorámaablak van, gyakorlatilag a lakás homlokzatának nagy része egyetlen üvegfelület, amitől igazán különleges hangulatú, világos és szellős lesz a lakás. Az élményt az erkély teszi teljessé (szinte minden garzonnak van erkélye), ahova kényelmesen elfér két szék és egy kisasztal.

Aki akár saját részre, akár befektetésnek garzon vásárlásán gondolkozik, annak érdemes elgondolkodnia a mielőbbi döntésen, mivel a City Home elkészült épületéibenen már rég elfogytak a hasonló lakások, itt pedig az előértékesítés megkezdése utáni napokban sorra foglalják le a garzonokat (is) és mi lennénk a legjobban meglepve, ha néhány hónapnál tovább kitartana a készlet.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL