Beadtuk az alapító okiratot

A mai napon beadtuk a földhivatalba a Rozsnyai u. 33. társasház előzetes alapító okiratát és a társasház megalapítására vonatkozó kérelmünket. (A társasház bejegyzésére ténylegesen majd csak az építkezés befejezését és a használatbavételi engedély kiadását követően kerül majd sor.) Az okirat jövő héttől honlapunkról is letölthető lesz, október 30-ától az eddigi előszerződés helyett immár minden ügyfelünkkel végszerződést kötünk, november 4-étől pedig módosulnak az ingatlanok árai.