Amit az E ütemről tudni lehet

City Home

2014.07.18

Jelenleg a Nádasdy utca 10. a City Home D üteme épül (az első három ütem, az A, B és C társasház a Mester utca 83-ban áll), de máris sokan érdeklődnek a folytatásról. A következő, az E ütem a Nádasdy utca 12. alatt lesz, a tervezése jelenleg is zajlik.

Ez az épületegyüttes legnagyobb része, körülbelül 140 lakással, és végighúzódik a Nádasdy utca mentén, bekanyarodva a jelenleg még nem létező játszótér elé. Az E ütem nyugati oldala a Duna felé néz majd, itt lesznek a nagyobb lakások, a keleti homlokzat a belső kertre néz, ide egy és két szobás lakásokat tervezünk.

Ebben a részben fog működni a teljes komplexumot kiszolgáló őrség is, amely a kamerarendszerrel együtt vigyázza a többi lépcsőházat is. A lakások alaprajzai ősz elejére készülnek el, várhatóan ekkor kezdődik az előértékesítés is, az építkezést valamikor év végén kezdjük meg és 2016 első negyedévében fejezzük be.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL