A ház lakói

Rendhagyó módon ezúttal nem a házról, hanem a majdani lakókról szolgálunk hírekkel, ugyanis a lakások harmadának elkelte után elég jól látható, milyen is lesz a Mátyás tér 10-11. lakóközössége. Régebbi ügyfeleink most megtudhatják, kik lesznek a szomszédaik.

A lakóközösség legmarkánsabb jellemzője az életkor: ez egy kifejezetten fiatal ház lesz. A beköltözők mintegy fele 20-25 év közötti diák vagy friss diplomás, de a többiek se sokkal idősebbek, 35 év felettiek csak elvétve lesznek. Ügyfeleink mintegy kétharmada vidékről költözik ide, a budapestiek többsége pedig eddig is a kerületben lakott. Az életkorból is adódóan a nagy többségnek ez lesz az első saját lakása és önálló háztartása és bár jónéhány 3 szobás lakás is elkelt már, kisgyermekes család sem sok akad (egyelőre?). És végül egy teljesen szubjektív vélemény: valamennyi, ügyfeleinkkel kapcsolatba kerülő munkatársunk kiemelte, hogy mennyire vidámak, jó kedélyűek, kedvesek a lakóink, ami alapján az átlagosnál sokkal jobb lakóközösségre lehet majd számítani.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL