A ház biztonsági rendszer

Elkészült a biztonsági kamerák alapszerelése, ennek kapcsán pedig készítettünk egy kis összefoglalót, milyen elemekből áll össze a Mátyás tér 11. biztonsági rendszere, amely gondoskodik róla, hogy a lakóknak se lakásuk, se a ház értékei miatt ne kelljen aggódnia.

Biztonsági őrség

Az előtérben megfelelő helyet alakítottunk ki a 24 órás portaszolgálat részére, amely a lakók igénye és döntése szerint fog működni. Az őrség közelében alakítottuk ki a babakocsitárolót is, amit így szintén nem csak az ajtózár véd majd. Az őrszolgálat, a gondnok és a takarítók külön mosdóhelyiséget is kaptak.

Kamerarendszer

Komplett kamerarendszer figyeli majd a ház teljes külső homlokzata előtti területet, a bejáratot, a garázskaput és a kertbe vezető folyosót, amelyek képeit az őr az asztalán lévő monitoron láthatja, de igény esetén távfelügyelettel is figyelhető. A rendszer részét képezi egy felvevőegység is, amely rögzíti és tárolja a kamerák által felvetteket. Hangsúlyozzuk, hogy a Metrodom nem csak az alapszerelést (vezetékek, konzolok) csinálja meg, hanem a kameráktól a felvevőn át a monitorokig mindent kiépít, így arra a lakóknak már semmit nem kell költeni, beköltözéskor kész, működő rendszer várja őket.

Csipkártyás kapunyitás

A ház kapuja kulcs mellett csipkártyával nyílik, kaputelefonba beüthető kóddal azonban nem, így nem lehet kifigyelni és illetéktelenül használni a nyitókódot.

Mobiltelefonos garázskapunyitás

A garázskapukat a másolható, lelopható hagyományos rádiós távirányító helyett mobiltelefonnal lehet majd nyitni, amely csak a hívó azonosítását követően működik, így csak a tulajdonosok juthatnak le a teremgarázsba.

Biztonsági ajtók

Minden lakást dupla acéllapos, acéltokos, 5 ponton záródó bejárati ajtók védenek (ld. korábbi hírünket), amelyeket hagyományos eszközökkel se kifeszíteni, se a zárat felfúrni nem lehet és még a szakembereknek is hosszú időbe telik, sok munkával és zajjal jár az ajtó kinyitása, így betörőkre se kell számítani. (A kulcsokra viszont érdemes vigyázni!)

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL