Elhelyezkedés

Újpest modern, lokális városközpontjaként a Metrodom Panoráma kapcsolja össze a nemrég felújított, történelmi városmagnak számító Szent István teret és a megújuló Duna-partot. Keletről nyugatra haladva a Szent István teret a vásárcsarnok követi, majd a hangulatos József Attila utca vezet a Metrodom Panorámáig. A sétálótéren áthaladva a Wolfner utca felett egy gyaloghíd vezet majd (erre már megkötöttük a fejlesztői szerződést a kerülettel), majd a lakóparkot nyugatról határoló irodaházak között jutunk el a Váci útig, amely fölött egy másik gyalogoshíd ível át a Duna-partig. (A vonatkozó szabályozási terv elkészült.)

A Metrodom Panoráma szomszédságában, a Váci, az Árpád-, illetve az István út által határolt terület Újpest leghangulatosabb részei közé tartozik, száz éves, műemlék jellegű egyemeletes, illetve az utóbbi 20 évben épült, modern, négy-ötemelet házak szegélyezik a csöndes, kis utcákat. A közeli, Északi-összekötő vasúti hídon gyalog vagy biciklivel gyorsan a folyó másik oldalán lehetünk, a Hajógyári-szigeten vagy a Római-parton. Tömegközlekedés szempontjából is kiváló a helyzet, a 3-as metró megállói (Újpest-Városkapu, Újpest-Központ) mintegy 10 perc sétára találhatóak, Újpest-Központban pedig a 14-es villamos mellett a 30-as busz és 230 buszokkal egész Észak-Pest elérhető, valamint mindkét busz végállomása a Keleti pályaudvar. Az éjszakai közlekedés sem jelent gondot, a 950 és 914-es buszok megállóhelyei Újpest Városkapu metróállomásnál, Újpest Központ metróállomásnál vannak.

Ellátottság szempontjából a Metrodom Panoráma helyzete kiemelkedő. Egy nagyobb élelmiszerbolt mellett több üzlet, étterem, kávézó, cukrászda és fitneszterem található a lakóparkban, de nagybevásárláshoz sem kell sokat utazni. A Városkapunál lévő Tesco vagy az újpesti vásárcsarnok sétatávolságon belül található, a Duna Plaza bevásárlóközpont pedig egy metrómegállóra van. Oktatási intézményekből szintén nincs hiány, a Csillagberek Waldorf Óvoda 5 perc sétára, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium pedig negyedórányira van a Metrodom Panorámától.



A Google-térképért kattintson ide!

B303