Jövő héten átadás

Bár már bizonyára mindenki várja, de azért szeretnénk mégegyszer emlékeztetni ügyfeleinket, hogy jövő hétfőtől megkezdődnek a Berettyó utcában a műszaki átadások. A jövő héten terveink szerint az A és B épület lakásainak többsége átadásra kerül, majd egy kisebb szünet után következik a C épület is.

Első körben ennyi

A Panoráma B és C épületén a legfelső emeleteken is lezárul a választási és változtatási lehetőségek első köre. Mostantól már csak burkolatokat és beltéri ajtót lehet választani, azt is csak az 5. emelettől fölfelé, néhány hétig-hónapig. Aki szeretne lakása falain, a kiállások helyén, a dugaljakon és kapcsolókon változtatni, annak már csak a D épületet tudjuk ajánlani, de itt is már csak az 5. emelettől fölfelé lehetséges a változtatás.

Megkezdődött a villanyszerelés

City Home K

2018.08.30

A gépészeti alapszerelés elkészültével a földszinten megkezdődött a villanyszerelés, most kerülnek helyükre a lakásokban, illetve az épületben az elektromos vezetékek, illetve most alakítjuk ki a kötődobozokat, rakjuk be a dugaljak és kapcsolók belső szerelvényét. A kőművesek jelenleg a 2-3. emeleten dolgoznak, fent pedig a 7. emeleti födém utolsó szakasza készül.

A lakások 33%-át átadtuk

Az elmúlt 10 napban 43 lakást, azaz az összes lakás harmadát birtokba adtuk. Mostantól kicsit alacsonyabb intenzitással, heti 1 napon, szerdánként folytatódnak az átadások. A házban nagy a sürgés-forgás, mindenki költözik, ezért külön szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a tisztaság és a rend megőrzése érdekében a kartondobozokat, göngyölegeket ne a kukákba próbálják elhelyezni, hanem az erre kijelölt helyen a tremgarázsban rakják le.

Megkezdődött a vakolás

A gépészek és villanyszerelők nyomában, az alapszerelés elkészülte után, ahogy korábbi hírünkben is írtuk, hozzáláttunk a lakáson belüli falak vakolásához. Többi épületünkhöz hasonlóan, a vakolás itt is nagyrészt gépi munkával történik, a silókban érkező, bekevert, folyékony vakolatot szórópisztolyokkal visszük fel a falakra, hogy az elkészült vakolat minél simább és egyenletesebb legyen.

Az utolsó ablakok

City Home J

2018.08.28

A tervezettnél hamarabb, már augusztus végére befejezzük az utolsó ablakok és erkélyajtók beépítését a házban, ezzel "bezárjuk" az épületet.  A gépészek a 6-7. emeleten, a villanyszerelők a 4-5. szinten dolgoznak, a vakolás a 2-on, az aljzatbeton készítése az 1. emeleten tart.

Gépészeti alapszerelés

A földszinten befejeződött a falazás, a kőművesek felköltöztek az első emeletre, a héten már ott is látszani fognak a téglafalak. A kőművesek helyét a gépészek vették át, akik hozzáláttak a víz-, és szennyvízvezetékek, valamint a fűtéscsövek kiépítéséhez.

Szerkezet a földszinten

Javában tart a szerkezetépítés a pincében, sorban készülnek a vasbeton falak és pillérek, zsaluzzuk a pincefödémet, illetve folyik a födém vasszerelése. A födém már teljesen elkészült részein, ahol a betont is kiöntöttük, hozzáláttunk a felszín feletti szerkezet építéséhez is, a kamera képén már láthatóak az első, készülőben lévő pillérek és falak. Az építkezésnek ez a leglátványosabb szakasza, a következő fél évben folyamatosan nyomon követhető, miként nő napról-napra az épület.

Beüzemeltük a lifteket

Befejeződött a liftek szerelése, és sikeresen ki is próbáltuk az új felvonókat. A próbaüzem után a lifteket leállítottuk és lezártuk, részben, hogy a kivitelezés során ne sérüljenek, részben pedig azért, mert rendeltetésszerű használatra csak a használatbavételi engedély kiadása után lesz lehetőség. A Lőportár utcában a négy lépcsőházban egyébként összesen 8 darab, német gyártmányú Kone lift teljesít szolgálatot, köztük lépcsőházanként 1-1 nagyméretű, 1 tonna teherbírású felvonó, melyet a költözködés során bútorszállításra is lehet majd használni.

Nyílászárók a földszinten

Bár a B épület miatt a kamerán keresztül nem igazán látható, de a helyszínen járók észre vehették, hogy az ablakokat és az erkélyajtókat eddig a 2. emelettől kezdődően építettük csak be az épületben. A földszinten és az első emeleten ugyanis nem a ma leggyakrabban alkalmazott műanyagprofilos nyílászárókat, hanem egyedileg gyártott alumíniumtokos ajtókat és ablakokat használunk, hogy nagy, összefüggő üvegfelületeket alakíthassunk ki. A héten ezeknek a beépítése is megkezdődött, így már a két legalsó szinten sem üresek az ablaknyílások.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL