Hírek

Így épült fel a ház

-
2018.05.10. - csütörtök

Bár a templomtoronyba telepített webkameránkat az építkezés befejezését követően leszereltük, most itt a lehetőség a teljes felvétel végignézésére. Szerencsére nem tart olyan sokáig, mint az építkezés, a másfél év szűk egy percbe sűrítve tekinthető meg time lapse videónkon.

Megkezdődött a falazás

-
2018.04.23. - hétfő

Bár a kamerán keresztül nem látható a J épület, az I épületet követve itt is folynak a munkák. A szerkezet építése a hatodik emelet fölötti födémnél tart, most pedig hozzáláttunk a falazáshoz is, melyhez a korábbi ütemekkel egyezően a hazai gyártású Porotherm égetett kerámiatégláit használjuk. 

Megkezdődött a gépészeti alapszerelés

2018.03.26. - hétfő

Miközben az I épületen a hatodik, a J épületen pedig az ötödik emeleti födém készül, a kőművesek már az első emeleten dolgoznak. A kőműveseket követve a gépészek is megkezdték a munkát, elsőként a pince és a földszint már elkészült aknáiba szerelik be a felfelé menő vezetékeket.

Megkezdődött a falazás

2018.03.07. - szerda

A City Home H-n elkészültek a falak, a kőművesek pedig átvonultak a City Home I és J épületeire. A földszinten már  meg is kezdődött a munka, a H épülethez hasonlóan itt is hagyományos égetett kerámia falazóelmeket használunk. A téglák a legnagyobb hazai gyártótól a Wienerbergertől érkeznek, a homlokzatra kerülő Porotherm 30 Klíma falazóelemek kiváló tulajdonságairól, köztük a kiemelkedő hőszigetelő képességéről itt olvashatnak bővebben.

Épül az ötödik emelet

2018.02.21. - szerda

Miközben a City Home J épületén a negyedik emeleti födémen dolgoznak, a I épületen már jól látszanak az ötödik emeleti vasbeton pillérek és falak. A felszerkezeti elemeken kívül hozzáláttunk az ötödik emeleti födém első szakaszának a zsaluzásához is, amit szokás szerint majd a vasalás és a födém kiöntése követ.

Már csak burkolat választható

2018.02.01. - csütörtök

Ahogy emelkedik a szerkezet (jelenleg a 4. emelethez látunk hozzá), sorra zárulnak a választási- és változtatási határidők. A falakon és a kiállásokon már sehol sem lehet módosítani, a 4. emelettől felfelé azonban burkolat és beltéri ajtó választásra még van lehetőség. Aki ezekben az épületekben gondolkodik lakásvásárláson, és szeretné maga kiválasztani a csempét és a parkettát, annak érdemes sietnie a döntéssel.

Készül a második emelet

2017.12.14. - csütörtök

Az első emeleti födém elkészültét követően, hozzáláttunk a második emelet felszerkezeti elemeinek kivitelezéséhez, a kamera segítségével jól láthatóak a vasbeton pillérek. A J épület kivitelezése lassan felzárkózott az I-hez, a héten itt is megkezdődött az első emeleti födém betonozása.

Előzetes társasház-alapítás

2017.11.06. - hétfő

Beadtuk a földhivatalhoz a City Home J épület (Máriássy utca 6/a) előzetes társasház alapító okiratát, amit fel is jegyeztek a telek tulajdoni lapjára. Maga az alapító okirat letölthető erről az oldalról. 

Választási és változtatási határidők

Ezen a héten több házunkban is lezárulnak választási és változtatási határidők. Honlapunkon is megtalálható, minden házunknál, hogy melyik szinten, milyen határidőkig lehet változtatni a falakon, gépészeti- és elektromos kiállásokon, illetve választani a burkolatok és beltéri ajtók közül. (A határidők az építkezés előrehaladásával kis mértékben még változhatnak, ezért érdemes figyelni az oldalakat.) A héten a Berettyó utcában a 2-3. emeleten zárulnak le a burkolatok, beltéri ajtók választási idejei, a City Home H, I, J ütemein pedig a falak, gépészeti- és elektromos kiállások dátumai (H: 7-9. emelet, I: fszt-3. emelet, J: fszt-3. emelet), valamint a H ütemen 4-6-ig emeletig burkolatok, ajtók választásai is.

Készül a pince

2017.09.28. - csütörtök

A City Home I épületén elkészült az alaplemez legnagyobb része, jelenleg a pince vasbeton falain és pillérein dolgozunk. A J épületen most kerülnek a helyükre az utolsó cölöpfejtömbök, a terület nagyobb részén pedig az alaplemez vasszerkezetének szerelése zajlik.

Épül a negyedik daru

2017.09.21. - csütörtök

Mint az kameraképünkön is látható, a mai napon újabb daru felállításához kezdtünk hozzá a City Home építkezésen. Ez a közel 50 méter magas daru a "J" ütem területén fogja segíteni a munkálatokat, így az összeszerelés után az építkezésen már négy daru fog szorgoskodni.

Keresés a hírekben