Megkezdtük a burkolást

City Home I

2018.08.03

A földszinti lakásokban hozzáláttunk a fürdőszobákban és a konyhákban a burkoláshoz, ezen a szinten várhatóan jövő hét végére kész is a burkolat. Nem csak a kiválasztott csempét és padlólapokat rakjuk fel, most építjük be a fürdőszobában a zuhanytálcákat, illetve a kádakat is, melyek az egyik legrégebbi európai acélárugyártól, a Német Kaldeweitől érkeznek.

Tizenkettedik emelet

A 12. emeleten dolgozunk, ez azt jelenti, hogy az épület elérte a 40 méteres magasságot. Még öt emelet van hátra, terveink szerint szeptemberben lesz szerkezetkész az épület. A kőművesek a 10. emeleten dolgoznak, az ablakok beépítését már a toronyépületben is megkezdtük, lejjebb pedig folyik a gépészeti- és elektromos alapszerelés, a vakolás és az aljzatbetonok készítése.

Az utolsó tetőszakasz

Az épületen mind a lapos-, mind a ferdetetőkkel elkészültünk, már csak az utolsó, a kamera előtti szakasz van hátra a Lőportár utcában. A vasbeton ferdefödémre, a hő- és vízszigetelésre, valamint az ácsszerkezetre most rakjuk fel a fémlemezeket, ami várhatóan az épület teljes élettartamát kiszolgálja majd.

Harmadikon a szerkezet

A B épületen teljesen kizsaluztuk a második emelet feletti födémet, és sorra készülnek a födém részei. A C épületen közben már a harmadik emelet pillérei is elkezdtek szaporodni, és hozzáláttunk a harmadik emelet fölötti födém zsaluzásához is.

Babér utcai ház a levegőből

Bár az elkészült ház webkameránkon keresztül hosszú ideig látható volt, most megmutatjuk közelebbről is az épületet. Az alábbi fotókat egy drón segítségével készítettük, jól látható rajtuk miben is különbözik a Babér utca más, átlagos új építésű házaktól.

Műszaki átadás szeptember 3-tól

Kitűztük a Berettyó utcai lakások műszaki átadásának dátumát, az első lakásokat szeptember 3-án fogjuk átadni ügyfeleinknek. A műszaki átadásról értesítő leveleket, bennük a konkrét időponttal és tudnivalókkal a héten postázzuk mindenkinek.

Megkezdődött az esztrichezés

City Home J

2018.07.30

A múlt héten a földszinti lakásokban hozzáláttunk az esztrichezéshez, ezen a héten pedig már az első emeleten készülnek az aljzatbetonok. Aki szeretne többet is megtudni erről a munkafolyamatról, az a City Home I épületénél másfél hónappal ezelőtt írt hírünkben találja meg a részleteket.

Előzetes bejárás augusztus végén

Miközben lassan elkészül a hőszigetelés, odabent is folynak a munkák, augusztus 30-tól pedig a lakók is megtekinthetik a készülő lakásokat egy előzetes bejáráson. A tudnivalókat és a konkrét időpontokat tartalmazó e-maileket még a mai napon kiküldjük mindenkinek, a nyaralások után pedig már a házban várjuk ügyfeleinket.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL