Hírek

Megkezdődött az építkezés

2017.09.19. - kedd

Kiadták a Metrodom Park B ütemének építési engedélyét, az iratot honlapunknak erről az oldaláról lehet letölteni. Természetesen nem csak az engedély beszerzésén dolgoztunk, hanem a kivitelezés megkezdésére is felkészültünk, így gyakorlatilag az engedély kiadásával egyidejűleg hozzáláttunk az építkezéshez. Mint mindig, az első hetek ezúttal is a földmunkával telnek, amit még idén követ majd a lemezalap elkészítése.

Újabb finanszírozási hitelszerződések az OTP-vel

Aláírásra került a Metrodom, illetve az OTP Bank Nyrt. között a Metrodom Panoráma A, B és C épületei, valamint a Metrodom Park következő, B üteme tekintetében a projektfinanszírozási szerződés, ezzel három híján már ezer lakás épül az OTP-vel való együttműködésünk keretében. A jövő hónapban várhatóan megnyílik az OTP Pénzügyi Pont helyi kirendeltsége központi irodánk mellett a City Home-on, ahol ügyfeleink rendelkezésére állnak lakásvásárlásaik finanszírozásában (hitel, LTP, CSOK).

A lakások 15%-át lefoglalták

2017.08.08. - kedd

A jelek szerint a Panoráma B üteme is hasonlóan népszerű lesz, mint a Panoráma A volt, ahol a lakások kétharmada már elkelt. Az értékesítés kezdetét követő egy órában már több mint 20 lakást azonnal lefoglaltak az érdeklődök. 

100 nm-es fotón a Panoráma

Óriási, 100 m2-es fotón láthatja a Metrodom Panorámát, aki a 13. kerületi Lehel téren jár. Bár az épület a képen így is csak hatoda a valós méretének, azért segít elképzelni milyen lesz amikor megépül. Akik pedig nem járnak a Lehel téren, azok megnézhetik a molinó felhelyezéséről készült 30 másodperces werkfilmünket.

Szereljük a toronydarut

Az érdeklődők webkameránkon keresztül élőben követhetik nyomon, hogyan állítjuk fel a toronydarut, amely az A épület kivitelezésében lesz a segítségünkre. Miközben itt az alapozási munkák zajlanak, a B épületen tovább folynak a földmunkák, a tereprendezés pedig a C ütemen is megkezdődött.

Panoráma B: kivitelezés és értékesítés

-
2017.07.31. - hétfő

Aki érdeklődik a Metrodom Panoráma következő, B üteme iránt, honlapunkon megtekintheti a teljes lakáslistát árakkal és alaprajzokkal, illetve a szintalaprajzos választóban emeletekre lebontva böngészhet az ingatlanok között. Az értékesítés jövő kedden indul, foglalni kizárólag online, ezen az oldalunkon keresztül lehet. Kérdés esetén hívja ingatlantanácsadóinkat

Hétfőn indul a Panoráma B

2017.07.24. - hétfő

Korábbi hírünknek megfelelően, július 31-én, délben kerül ki honlapunkra a Metrodom Panoráma következő ütemének, a B épületnek a teljes lakáslistája, árai, az épület szinatalaprajzai és az egyes lakások alaprajzai. Maga az értékesítés augusztus 8-án, kedden kezdődik meg, addig ingatlantanácsadóinknál érdeklődhetnek a részletekről.

Új képek a lakóparkról

A kiviteli tervek elkészültét, illetve a kivitelezési munkák megkezdését követően aktualizáltuk a Metrodom Panoráma látványterveit is. Az új, részletgazdagabb képeken az épületek, a növények, a sétálótér látványosan megmutatja, miért lesz a Metrodom Panoráma különleges, egyedi színfolt Budapesten. Az új látványterveket itt tekinthetik meg.

Július végén kezdődik az értékesítés

2017.06.29. - csütörtök

Gyorsan fogynak a lakások a Metrodom Panoráma A ütemén, ezért júliusban hozzálátunk a B épület kivitelezéséhez is. Az itteni ingatlankínálatot az érdeklődők július 31-től, hétfőtől tudják megtekinteni honlapunkon, árakkal és alaprajzokkal együtt.

Jogerős az építési engedély

Jogerőre emelkedett a Metrodom Panoráma következő két ütemének építési engedélye, mely honlapunkról is letölthető. Az A épület után másodikként a B építését kezdjük meg körülbelül 2 hónap múlva, egy időben az értékesítés kezdetével. Az érdeklődők figyelmét szeretnénk felhívni, hogy a nagy sikerre, és a lakások gyors fogyására való tekintettel a következő ütemekben az árak várhatóan magasabbak lesznek a jelenlegi szintnél.

Keresés a hírekben