Hírek

Megkezdődött az építkezés

2017.09.19. - kedd

Kiadták a Metrodom Park B ütemének építési engedélyét, az iratot honlapunknak erről az oldaláról lehet letölteni. Természetesen nem csak az engedély beszerzésén dolgoztunk, hanem a kivitelezés megkezdésére is felkészültünk, így gyakorlatilag az engedély kiadásával egyidejűleg hozzáláttunk az építkezéshez. Mint mindig, az első hetek ezúttal is a földmunkával telnek, amit még idén követ majd a lemezalap elkészítése.

Újabb finanszírozási hitelszerződések az OTP-vel

Aláírásra került a Metrodom, illetve az OTP Bank Nyrt. között a Metrodom Panoráma A, B és C épületei, valamint a Metrodom Park következő, B üteme tekintetében a projektfinanszírozási szerződés, ezzel három híján már ezer lakás épül az OTP-vel való együttműködésünk keretében. A jövő hónapban várhatóan megnyílik az OTP Pénzügyi Pont helyi kirendeltsége központi irodánk mellett a City Home-on, ahol ügyfeleink rendelkezésére állnak lakásvásárlásaik finanszírozásában (hitel, LTP, CSOK).

Szerkezetkész az épület

2017.08.17. - csütörtök

Véget ért a szerkezetépítési munka a Babér utcában, szerkezetkész az épület. A zárófödémnek még a múlt héten elkészült az utolsó szakasza is, jelenleg az e fölött lévő utolsó épületrészen a liftek felépítményén dolgozunk. A munka befejezésével a szerkezetépítők 1 kilométerrel északabbra költöznek, hogy a cölöpözés elkészültével ők folytassák a Metrodom Panoráma A épületének alapozási munkáit.

100 nm-es fotón a Panoráma

Óriási, 100 m2-es fotón láthatja a Metrodom Panorámát, aki a 13. kerületi Lehel téren jár. Bár az épület a képen így is csak hatoda a valós méretének, azért segít elképzelni milyen lesz amikor megépül. Akik pedig nem járnak a Lehel téren, azok megnézhetik a molinó felhelyezéséről készült 30 másodperces werkfilmünket.

Szereljük a toronydarut

Az érdeklődők webkameránkon keresztül élőben követhetik nyomon, hogyan állítjuk fel a toronydarut, amely az A épület kivitelezésében lesz a segítségünkre. Miközben itt az alapozási munkák zajlanak, a B épületen tovább folynak a földmunkák, a tereprendezés pedig a C ütemen is megkezdődött.

Elkezdtük a cölöpözést

-
2017.07.20. - csütörtök

A földmunkákkal párhuzamosan hozzáláttunk az alapozáshoz, melynek első szakasza a cölöpözés. A Panoráma "A" 17 emeletes épülettömbjének ugyanis nem volna elég a kisebb társasházaknál megszokott lemezalap, itt a szerelőbeton és az alaplemez alá vasbeton cölöpök kerülnek, amelyek biztosítják, hogy a ház valóban szilárd alapokon álljon.

Új képek a lakóparkról

A kiviteli tervek elkészültét, illetve a kivitelezési munkák megkezdését követően aktualizáltuk a Metrodom Panoráma látványterveit is. Az új, részletgazdagabb képeken az épületek, a növények, a sétálótér látványosan megmutatja, miért lesz a Metrodom Panoráma különleges, egyedi színfolt Budapesten. Az új látványterveket itt tekinthetik meg.

Zajlik a földmunka

2017.05.31. - szerda

Mint az kameránkon is jól látszik, a Metrodom Panoráma építkezésén jelenleg a földmunka zajlik. Ezt követően a talaj víztelenítéséhez fogunk majd hozzá. Várhatóan július hónap folyamán megkezdjük a cölöpözést, melyről természetesen tudósítani fogunk.

Kezdődik a földmunka

2017.05.17. - szerda

Mint arról múlt heti hírünkben beszámoltunk, jogerőre emelkedett az építési engedély. Ennek megfelelően felvonultunk az építkezésre. A munkagépek elkezdték a földmunkát, az alapok kiásását. Mint minden építkezésünkön, itt is kamera segítségével tudják követni az építkezés folyamatát, mely ide kattintva érhető el.

Jogerőre emelkedett az építési engedély

2017.05.10. - szerda

Május 3-án jogerőre emelkedett a Metrodom Panoráma építési engedélye. Még ezen a héten felvonulunk a területre, jövő héten pedig teljes gőzzel kezdődik az építkezés! Ide kattintva tölthető le a határozat a honlapunkról.

A Panoráma növényei

A Metrodom Panoráma legfőbb különlegességét a házakra telepített növények fogják jelenteni, melyek valódi függőleges ligetet alkotnak majd. Honlapunk legújabb oldaláról most megtudhatja, milyen növények és hova kerülnek, hogyan történik majd azok gondozása és fenntartása. A részletekért kérjük kattintson ide.

Keresés a hírekben