Sűrű év vár ránk

Általános

2018.01.02

A tavalyi évet egy rövid beszámolóval zártuk, ezúttal a 2018-ban várható eseményeket foglaljuk össze. Sok-sok átadás és újabb építkezések, mi biztosan nem fogunk unatkozni idén.

2018-ban 7 épületünk, azokban pedig összesen 1092 lakás készül el, az átadásra kerülő házak időrendben: Babér utca, City Home H, Lőportár utca, Berettyó utca, Metrodom Park C, City Home I, Metrodom Panoráma A épület. A műszaki átadásokat minden esetben, várhatóan 3-4 hónappal később követi a használatba vételi engedély, és a birtokba adások megkezdése, ezért az idén utolsóként átadásra kerülő City Home I-be és a Metrodom Panoráma első ütemébe csak jövő év elején költözhetnek be az első lakók.

Új projektekből és építkezésekből sem lesz hiány, elsőként a még decemberben elkezdett Metrodom Panoráma D értékesítését kezdjük meg februárban, amit márciusban követ a Metrodom Park utolsó, A épülete. A City Home következő épülettömbjében található két társasház közül az L kezdése valamikor nyár végén, az M pedig év vége felé várható. A XIII. kerületben gyakorlatilag a Berettyó utca szomszédságában, a Szobor utcában indítjuk el új projektünket, amelynek több mint 300 lakását egy ütemben építjük majd meg. Emellett több, még bejelentés előtt álló épület tervein dolgozunk, ezek egyike egy XI. kerületi lakópark, melynek építését és értékesítését szintén ősszel kezdjük meg.

Hosszas előkészítés és fejlesztés után lecseréltük a Metrodom informatikai és vállalatirányítási rendszerét, ennek eredményével, a bővülő szolgáltatásokkal, a leegyszerűsödő, online ügyintézési lehetőséggel ügyfeleink várhatóan a nyáron találkozhatnak majd. Az új lakásaikba beköltöző lakók, szintén idén ismerkedhetnek meg a Metrodom okosotthon rendszerével, amellyel cégünk elsőként jelenik meg a magyar lakóingatlan fejlesztési piacon, a közepes és nagyobb társasházak mezőnyében.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL